III. évfolyam 1-2. szám

Boldogtalan emlékű Simone de Beauvoir a hatvanas években még csak nem is sejtette mit is indít el kijelentése az anyaméhben növekvő magzatról. Az csak egy darab hús – írta, miközben feminizmustól lázas homlokkal nézett tudatlanul a genderarcú jövőbe, s a „második nemről” vizionált. Kiskorú, „második nemű” szeretői miatt ma nagyot szorulna parlamentünk pedo􀏐il ellenes törvényétől, de a férjéhez, Sartre-hoz is átirányított lánykákon ez ma már mit sem segít. Nővédelemre természetesen nagy a szükség, s a szerephátrányok mérséklése is komoly feladat, de a gellert, sőt rakétatöltetet kapott szexuális szabadosság végtelenszeres alternatíváinak ideológiája ma már részben fér􀏐i ellenességbe, sok esetben egyenesen a homoszexuális kultúrák erőszakos követelés-áradatába csapva a természet rendje ellen támad. A mi világunk gender sújtotta szellemi erőszaktörekvései a „beauvoir-i hús”-ra már nem emlékeznek; egyszerűen csak beépült a genderhívők tudatába. Nekik az élet már nem, csak a szexualitás sajátos értelmezése a fontos. A magzati létben növekvő ember az ideológia harcosait már nem érdekli. Szellemük éppen csak annyira világos, mint nem is olyan régen a tudományosnak maszkírozott szocializmus. Tekintetük sötétzöldbe hanyatlik, és „a sok ember sokat eszik, tehát rombolja a környezetet elv” híveiként ájulatig tapsolják az önmagát kiírtani kész gyermektelenül beteg Európát. A női emancipációs törekvések is eljelentéktelenednek, s helyüket a gender-ideológia penetráns családellenessége veszi át azzal a – humorérzék kell hozzá! – szabadságértelmezéssel, hogy
a „család az család”, a „szeretet meg szabad”; nosza tizenötödik vagy huszadik nem, csak ne maradjon ép család lehetőleg egy sem! A nőket ért hátrányok elleni küzdelemhez meg hadd zárkózzanak föl a férfiakat érő hátrányok elleni küzdelem amatőrjei.

De szóljunk másról is! Itt van Kollár Krisztina elemzése a szegénység hazai alakulásáról, amely az Unió által igazolt adatok alapján minden területen a szegény élethelyzetek visszaszorulását jelzi immár nyolcadik esztendeje. Másfél millió ember kiléptetése a szegénységből ennyi idő alatt azért nem rossz teljesítmény!

Kutatási jelentések is helyet kaptak, s a gyermekétkeztetéssel és a demens ellátottak életminőségének vizsgálatával kínáljuk meg olvasóinkat. Jön Hámori Péter történeti anyaga is a háború előttről: Női szerepek és szociálpolitika Magyarországon. Ehhez csatlakozom magam is, s egy tíz évvel ezelőtti kutatásomból közlök részleteket a női szerepek metamofózisáról 1950 (!) három magyar női magazinjának tartalomelemzésével. A dolog pikantériája, hogy a hazai Nők Lapja mellett ráakadtam a kanadai A Nő, és az USA-beli Nők Világa ugyancsak 1950-es számaira, melyek tartalma, ha lehet még sztalinistábbnak bizonyult, mint idehaza a Jóború Magda és Rákosi Mátyás vezérelte
nőújság. Ők még, mint a kommunista feminizmus szószólói mit sem tudtak a genderizmusról, de szemléletüket már megalapozták szellemi elődeik, akik itthon már 1919-ben A nők kommunizálása
és a szabad szerelem címmel adták ki genderre rímelő brossúrájukat. Akinek nem tetszett, halál fia volt akkoriban!

A Fény Felé Alapítvány bemutatkozásával emberibb vizekre evezünk, s újra lesz Jogi Tükrünk is Lakatos Hedvig tollából. Megismerkedhetünk az erdélyi Karitász csíkszeredai munkájával is, akik ezúttal a leégett roma-telep lakóinak mentéséről adnak számot.